fbpx
Színes-érdekes

Több mint 120 gyereket és fiatalt díjaztak a Magyar zászló és címer rajz- és esszépályázaton

Több mint 120 magyarországi, erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, délvidéki és diaszpórában élő gyereket és fiatalt díjaztak a 8. alkalommal meghirdetett Magyar zászló és címer rajz- és esszépályázaton.     

Semjén Zsolt nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettes a Nemzetstratégiai Kutatóintézet székházában tartott csütörtöki díjátadón hangsúlyozta: bölcsen döntött az Országgyűlés, amikor megalkotta azt a jogszabályt, amely kimondja, hogy legyen a nemzeti zászlónak és nemzeti címerünknek emléknapja. „Az Országgyűlés ezt a napot a nemzeti ünnephez kapcsolódva március 16-ra jelölte ki” – emlékeztetett.     

A magyarságot összeköti gazdag nyelve, kultúrája, heroikus történelme, valamint hogy magyar észjárással gondolkodik a világ dolgairól. Emellett azonban nagyon fontos, hogy érzelmileg is meg tudjuk ragadni a magyarsághoz való tartozásunkat, ezért fontosak a közös szimbólumok – mondta Semjén Zsolt.     

A rajzpályázatra beérkezett alkotásokat a nagyközönség is láthatja a Kárpát-haza Galériában csütörtöktől március 25-ig. A díjazottak névsora megtekinthető a www.nski.hu weboldalon. 

2022. március 17.

(MTI)