fbpx
Egyéb kategória

Herczegh Anita: mi, magyarok, jólelkű nép vagyunk

Mi, magyarok, jólelkű nép vagyunk; a bajban, a veszélyben hatalmas erővel tudunk összefogni – mondta a köztársasági elnök felesége pénteken az első Országos Civil Konferencián, Budapesten.    

Herczegh Anita, aki a koronavírus-járvány miatt árván, félárván maradt gyereket támogató Regőczi István Alapítvány kuratóriumának tagja is, a szervezet névadóját idézve azt mondta: „nem szavakkal, (hanem) cselekedetekkel kell igazolni szeretetünket”.    

„A magyarok ma is értik e szavakat és követik is” – hangsúlyozta.    

Az államfő felesége számos példával mutatta be és méltatta a civil szervezetek és önkéntesen által végzett karitatív munkát és helytállást.    

Úgy fogalmazott: „civilek, önkéntesek, adakozók mi is a szeretetnek ezen az összetartó ösvényén járunk, mert nemcsak akarjuk a jót, hanem szolgáljuk is azt”.     

„Ez a jószolgálat a mi küldetésünk” – hangoztatta Herczegh Anita.

2022. február 5.

(MTI)