fbpx
Egyéb kategória

Oroszország és Kína sok globális kérdésben azonos álláspontot képvisel – Exkluzív interjú Vlagyimir Putyin orosz elnökkel

Vlagyimir Putyin orosz elnök meghívást kapott Hszi Csin-ping (Xi Jin-ping) kínai elnöktől a 2022. évi pekingi téli olimpia megnyitójára. Az orosz elnök ebből az alkalomból exkluzív interjút adott Shen Haixiongnak (Sen Haj-hszjung), a China Media Group (CMG) vezetőjének.

Putyin az interjúban egyebek mellett kifejtette, hogy hosszú ideje ismerik egymást Hszi Csin-pinggel, több nemzetközi politikai kérdésben megegyezik az álláspontjuk, és egyben jó barátok is. Ezért a meghívást követően nyomban úgy döntött, hogy kínai barátja társaságában fogja élvezni a nemzetközi sportesemény ünnepélyes megnyitóját Pekingben. A pekingi téli olimpia a kínai holdújévhez kapcsolódó hagyományos kínai tavaszünnep idején lesz, s Peking ez idáig az első olyan város, amelyben mind nyári, mind téli olimpiát tartanak – emlékeztetett Vlagyimir Putyin.

Az orosz elnök kijelentette, meggyőződése, hogy a téli olimpia szervezőbizottsága tökéletes munkát végzett, időben befejezte a sport és közlekedés infrastruktúrájának beruházásait, modern stadionokat épített, emellett biztosítja a külföldi sportolók, edzők és tudósítók biztonságát Kínában tartózkodásuk idején.

Putyin szerint a sport az emberi civilizáció fontos része, e nagyszabású sportesemény megrendezésével az emberek közelebb kerülnek egymáshoz és jobban megismerhetik egymást. Oroszország mindig is kiállt a hagyományos olimpiai szellem fejlődése mellett, s ellenzi, hogy a sportot politikai eszközként használják – emelte ki az orosz elnök.

Vlagyimir Putyin felidézte, hogy 2021 decemberében Hszi Csin-ping kínai államelnökkel együtt megállapodtak abban, hogy 2022-2023. az orosz-kínai sport éve lesz, amely mindkét ország népe számára fontos eseményeket tartogat. Ennek keretében körülbelül 500 rendezvényre kerül sor a sport, valamint az oktatás és képzés területén. Mint mondta, bízik abban, hogy Peking magas színvonalú téli olimpiai játékokat rendez és reméli, hogy az ötkarikás játékok után minden vendég fejében szép emlékek maradnak.

Az orosz-kínai kapcsolatokról Vlagyimir Putyin kifejtette, hogy a több mint 20 évvel ezelőtt aláírt orosz-kínai jószomszédi és baráti együttműködési megállapodás egyik fontos jogi alapja a kétoldalú stratégiai és partneri kapcsolatok fejlődésének. Tavaly, június 28-án Hszi Csin-ping elnökkel közösen úgy döntöttek, hogy e megállapodást 5 évvel meghosszabbítják, mert az máig fontos szerepet játszik a globális ügyek kezelésében.

Putyin hangsúlyozta, hogy Kína Oroszország legnagyobb kereskedelmi partnere, s bár a globális járvány terjed, az előzetes statisztikák szerint a tavalyi évben a kétoldalú kereskedelmi forgalom értéke elérte a 140 milliárd dollárt, ami új rekord.

Kína fontos stratégiai partnere Oroszországnak. A két ország vezetői számos globális kérdésben hasonló álláspontot képviselnek. A két ország igazán jól működik együtt az ENSZ-, a BRICS-, a SESZ-, a G20-, az APEC, illetve a Keleti-ázsiai Csúcskonferencia keretében, aminek fontos stabilizáló szerepe van a jelenlegi világban – hangoztatta az orosz elnök.

2022. február 3.

(China Media Group)

(x)