Xi Jinping kínai államelnök szerdán Pekingben videókapcsolaton keresztül megbeszélést folytatott Vlagyimir Putyin orosz kollégájával.
„Ön számos alkalommal úgy méltatta a kínai–orosz kapcsolatokat, mint „az országok közötti együttműködés példáját a 21. században”, ellenezte a Kína és Oroszország szétválasztására irányuló kísérleteket. Ezt nagyra értékelem” – mondta Xi.
A kínai államelnök rámutatott, hogy a kétoldalú kereskedelem mennyisége az első három negyedévben először haladta meg a 100 milliárd dolláros határt, és a teljes évben várhatóan újabb csúcsokat fog elérni.

„A két ország aktívan demonstrálta a nagyhatalmi felelősségét, a nemzetközi közösséggel egységben küzd a járvány ellen. A valódi multilateralizmus gyakorlásának, valamint a nemzetközi méltányosság és igazságosság megőrzésének alappillérei lettek” – tette hozzá Xi.
Xi Jinping rámutatott, hogy a Kínai Kommunista Párt célja nagyon ambiciózus, ugyanakkor egyszerű is, a lényeg az, hogy minden kínai ember jó életet éljen. Kína és Oroszország befolyásos nagy ország és mindkettő megtalálta a saját nemzeti adottságainak megfelelő fejlődési utat.
Xi elnök kijelentette, hogy jelenleg a „demokrácia” és az „emberi jogok” álcája alatt bizonyos nemzetközi erők önkényesen beavatkoznak Kína és Oroszország belügyeibe, és brutálisan, lábbal tiporják a földbe a nemzetközi jogokat és a nemzetközi kapcsolatok elismert alapelveit. Kínának és Oroszországnak több közös fellépést kellene végrehajtania mindkét fél biztonságának és hatékonyabb védelmének érdekében.

Putyin kijelentette, hogy a jelenlegi orosz–kínai kapcsolatok a történelem legjobb időszakában vannak, idén van a 20. évfordulója az orosz–kínai jószomszédi viszonyról, barátságról és együttműködésről szóló szerződés aláírásának. A két ország hivatalosan is bejelentette a szerződés meghosszabbítását.
Az orosz elnök kijelentette, hogy a két fél leküzdötte a koronavírus-járvány negatív hatásait, szoros eszmecserét tartott fenn, és aktívan előmozdította a gyakorlatias együttműködéseket a különböző területeken, például a gazdaság, a kereskedelem, az energia és a technológia területén.
„Nagyon várom, hogy hamarosan Kínába látogathassak, és részt vehessek a pekingi téli olimpia megnyitóján. Oroszország következetesen ellenzi a sport átpolitizálását. Oroszország továbbra is hajlandó Kínával együtt előmozdítani az Eurázsiai Gazdasági Unió és az Övezet és Út kezdeményezés összekapcsolódását. Az orosz fél a leghatározottabban támogatja a kínai kormány álláspontját a Tajvannal kapcsolatos kérdésekben, és határozottan ellenzi kis körök létrehozását Ázsia és a Csendes-óceán régiójában. Minden olyan kísérlet, amely viszályt próbál szítani Oroszország és Kína között, mindenképpen kudarcba fullad” – mondta Putyin elnök.
2021. december 16.
(China Media Group)
(x)

