fbpx
Sport

Gangl Edina: meghatározó játékosa szeretnék lenni a görög Glyfadának

Gangl Edina olimpiai bronzérmes vízilabdakapus kijelentette: meghatározó játékosa szeretne lenni a kétszeres Euroliga-győztes görög Glyfada együttesének.    

Az Európa-bajnok játékos, aki nyáron igazolt az UVSE-ből új csapatához, az M4 Sport Sporthíradójában kedden elmondta, már két hónapja megkezdték a felkészülést. Hozzátette: szerinte a görög bajnokság erősebb együttesei közé tartoznak, a negyedik hely megszerzése kötelező feladat, de jó stratégiával és az edzői utasítások betartásával akár éremért is küzdhetnek majd.     

A magyar női válogatott kapusa kiemelte, hogy az edzések felépítése eltér a hazaitól, kevesebb a fizikai terhelés, viszont több edzőmeccset játszanak, ami megkönnyíti számára a mezőny megismerését.     

„Meghatározó játékosa szeretnék lenni a csapatnak, aki húzza magával játékosokat, és segíti a védekezést. Szeretném átadni a tapasztalataimat, ha esetleg új észrevételem van” – fogalmazott.    

Az interjúban szóba került a tokiói olimpia és Gangl szerepe a válogatottban. A 31 éves pólós elmondta, elfogadta, hogy Magyari Alda lett az elsőszámú kapus a játékokon, ő pedig inkább lelkileg segítette a csapatot.

2021. október 20.

(MTI)