A moszkvai Darwin Múzeumban állítják ki Szaturnt (Szaturnusz), a híres aligátort, amely a második világháború alatt megszökött a berlini állatkertből, majd Oroszországban élt.
Január közepétől lehet majd megnézni a kitömött állatot – mondta a múzeum szóvivője kedden. A koronavírus-járvány miatt ugyanis a múzeumok zárva tartanak novembertől várhatóan január 15-ig.
A moszkvai állatkert májusban közölte, hogy Szaturn 84 évesen végelgyengülésben elpusztult. A 3,5 méter hosszú hüllő értesülések szerint 1936-ban látta meg a napvilágot az Egyesült Államokban, majd Berlinbe került az ottani állatkertbe. Az aligátor 1943. november 23-án a német fővárost ért bombázás alatt tudott megszökni. Csak három évvel később találták meg véletlenül brit katonák. Rejtély fedi, hogyan vészelte át azokat az éveket.
Szaturn 1946-ban került Moszkvába, ahol a következő 74 évet töltötte. Az orosz fővárosi állatkert szerint csak később keletkezett az a legenda, hogy az aligátor Adolf Hitleré volt egykor.
2020. december 16.
(MTI)