fbpx
Helyi hírek

Liget Budapest – Több mint másfél millió látogatót vonzottak az eddig megvalósult fejlesztések

A Liget Budapest Projekt eddig átadott elemei már több mint másfél millió látogatót vonzottak – közölte Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója az MTI-vel.

A két éve megújult Szépművészeti Múzeum már 600 ezer, az egyéves születésnapját ünneplő Nagyjátszótér és Millennium Háza együtt mintegy félmillió látogatót vonzott. A kutyás élménypark is átlépte a félmilliós látogatószámot, emellett az ifjúsági sportpályák, a Vakok kertje és Városligeti Sportcentrum is nagy népszerűségnek örvend – tette hozzá.
    

Felidézte, hogy 2018 volt az első év, amikor a látogatók már elkészült projektelemeket vehettek birtokba, 2019 pedig az átadások éve volt: az előbbiek mellett az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ (OMRRK) és a Komáromi Csillagerőd épülete is tavaly készült el. Idén átadták Városligeti Sportcentrumot, hamarosan pedig birtokba veheti a közönség a Dózsa Györgyi úti Múzeum Mélygarázst, a Városligeti Futókört, a Kis Botanikus kertet és egy újabb kutyás élményparkot.
    

„Az eddig megvalósult projektelemek pozitív fogadtatása is azt jelzi, hogy a Liget Budapest Projekt hatására a főváros zöldfelületi, rekreációs és kulturális kínálata gazdagodott, és a látogatók a megújult Városliget egészét szeretni fogják és büszkék lesznek rá” – emelte ki Gyorgyevics Benedek.
    

Példaként említette, hogy a tavalyi őszi szünet előtt átadott Nagyjátszótér folyamatosan telt házzal üzemel, Budapest elsőszámú gyerekparadicsomává vált, jó időben minden hétvégén 10 ezer látogatót fogad, eddig majdnem 370 ezren játszottak ott. A műemléki felújítást követően Millennium Háza néven megnyílt egykori Olof Palme Házat és a Rózsakertet együtt pedig már több mint 100 ezren csodálták meg. Hozzátette, hogy nagyon népszerű a Vakok Kertje, iskolai csoportoktól hangosak az Ifjúsági Sportpályák és a Városligeti Sportcentrum, míg a kutyás élménypark látogatottsága már átlépte az 500 ezret.
    

„A nagy érdeklődés bizonyítja, hogy a látogatók örömmel veszik a Liget új, családbarát sportolási és kikapcsolódási lehetőségekkel bővült kínálatát és a megújuló zöldfelületeket” – jelentette ki a vezérigazgató.
    

A Liget Budapest Projekt további eredményeit ismertetve elmondta, hogy a Városligetben már csaknem 150 ezer négyzetméter zöldfelület újult meg, 72 ezer négyzetméter burkolt felületet bontottak el, több mint 120 ezer négyzetméternyi gyepfelületet alakítottak ki. Elültettek majdnem 140 ezer évelőt, több mint 70 ezer cserjét és 491 lombos fát. A Millennium Háza főbejárata elé a park tájépítészeti megújításának részeként egy 1500 tőből álló rózsakertet is kialakítottak, melynek központi eleme egy új Zsolnay-szökőkút. A Millennium Háza előtti szakaszon – a Dvorák sétánytól az Ajtósi Dürer sorig – a 14 méter szélességű Olof Palme sétány útburkolatát 6 méterre szűkítették le, így a feltört beton helyén mintegy 5 ezer négyzetméternyi új zöldfelület jött létre.
    

Tavaly májusban adták át az OMRRK épületét, amely Európa egyik legnagyobb és legkorszerűbb múzeumi háttérintézménye, ahol idén is folytatódik a speciális technológiai berendezések beépítése, majd megkezdődik a műtárgyak beköltöztetése. A beruházás területén létrejött Bókay kert néven egy új, szabadon látogatható 13 ezer négyzetméteres közpark is, ahol 132 fa és 5900 cserje található.

Gyorgyevics Benedek kiemelte: az eddig elkészült fejlesztések sikere visszaigazolja annak a három reprezentatív, nagy országos és fővárosi mintán készített közvélemény-kutatásnak a megállapításait, amelyek szerint – a konkrét tervek ismeretében – a megkérdezettek 70-80 százaléka támogatja a Liget Budapest Projekt teljes megvalósulását. Hangsúlyozta: a parkfejlesztés második ütemében már átadták a Városligeti Sportcentrumot, idén ősszel pedig további család-, gyermek- és sportbarát fejlesztések várják majd a látogatókat. Elkészül a két kilométer hosszú, kivilágított futókör, egy újabb kutyás élménypark és megújul a Kis Botanikus kert is a parkban. Idén ősszel elkészül a Dózsa György úti Múzeum Mélygarázs, amely három szinten mintegy 800 autót képes befogadni.

A vezérigazgató a kulturális fejlesztésekről elmondta: a Magyar Zene Háza 2020 nyarán szerkezetkész állapotba került. A különleges épület a tervek szerint 2021-ben nyitja meg kapuit. A Néprajzi Múzeum év végére szintén szerkezetkész állapotban lesz.

A Millennium Házáról és Nagyjátszótérről készült videó a https://youtu.be/fUCgfI81GuY linken érhető el.

2020. október 22.

(MTI)