Elfogott a rendőrség egy budapesti nőt és egy budapesti férfit, aki mintegy ötmillió forint értékben ékszereket és pénzt csalt ki idősektől úgy, hogy a sértettek rokonának adták ki magukat – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán.
A rendőrség honlapjára feltett közlemény szerint a 24 éves férfi ismeretlen társa külföldi telefonszámról hívott fel egy idős asszonyt, és magát a nő hozzátartozójának kiadva azt állította, hogy fogva tartják, és csak pénz ellenében engedik el. A nő azt hitte, a fiával beszél, ezért elárulta, hogy ki tud venni hárommillió forintot a bankból.
Ezután a 24 éves férfi pénteken megjelent a nő lakásán, és elkísérte egy kispesti bankba, ahol a bank elutasította a kifizetést, mert ekkora összeg kivételéhez előzetes időpontra lett volna szükség. A férfi egy másik bankfiókhoz akarta kísérni a nőt, de a nyomozók eközben az Üllői úton elfogták.
A nyomozásból kiderült, hogy a férfi több, hasonló módszerrel elkövetett bűncselekménnyel is gyanúsítható, augusztus 21. és szeptember 7. között ismeretlen társával négy idős nőtől mintegy ötmillió forint értékben csaltak ki ékszereket és pénzt. A rendőrök a férfi lakásán tartott mobiltelefonokat és pénzküldési bizonylatokat foglaltak le – írták.
Az eljárás során a rendőrök eljutottak egy 57 éves nőhöz, akinek a gyanú szerint a férfi átadta a csalásokból megszerzett pénzt és ékszereket. A nő a pénzből százezer forintot adott a „futárnak”, a pénz egy részét pedig elküldte ismeretlen társainak. A rendőrök a nőt szombaton, XV. kerületi otthonában fogták el, a nála tartott házkutatáskor 300 ezer forintot és pénzküldési bizonylatokat foglaltak le.
A férfit négy rendbeli csalás bűntett és egy rendbeli csalás bűntett kísérlet megalapozott gyanúja miatt, a nőt három rendbeli csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették őket, és kezdeményezték letartóztatásukat, amelyet az illetékes bíróság hétfőn elrendelt.
2020. szeptember 23.
(MTI)