Szombaton tartja meg első versenyét a koronavírus-járvány kirobbanás óta a Magyar Judo Szövetség (MJF), mely továbbra is úgy készül, hogy október végén a budapesti Grand Slammmel folytatódik az olimpiai kvalifikációs sorozat.
Nagy András, a szövetség sportigazgatója csütörtökön az M4 Sport Sporthíradójában beszélt arról, hogy az edzőbizottság múlt heti ülését követően szerdán rendkívüli elnökségi ülésen fogadták el a versenynaptárt, mely alapján a hétvégén az észak-kelet magyarországi régió számára kiírt Tóth Péter emlékversennyel kezdődik újra az élet, majd jövő héten Pakson a dél-magyarországi régiónak lesz hasonló viadala.
A felnőttek tíz nap múlva, szeptember 27-én a most létrehozott Szuperligában kezdik meg szereplésüket, amin a sportigazgató tájékoztatása szerint súlycsoportonként a legjobb hat dzsúdós küzd majd meg egymással körmérkőzéses rendszerben. A hosszú kihagyás után a szövetség kisebb engedményeket tett a sportolók felé, akiknek így aznapi mérés lesz és két kilogrammos súlyengedmény.
„A Szuperliga célja, hogy versenyhelyzetbe kerüljenek a sportolók, mert nem elég csak edzeni” – mondta Nagy András. – „Október 23-25-én remélhetőleg meg tudjuk tartani a budapesti Grand Slamet és ez pedig egy felkészítő verseny lesz rá.”
A sportigazgató közölte, az MJSZ egyértelműen úgy áll hozzá, hogy meg tudja rendezni és meg kell rendeznie a GS-viadalt, az pedig a bizalom megnyilvánulása a nemzetközi szövetség részéről, hogy a magyar fővárosban lesz az első pontszerző viadal a hosszú kényszerszünet után.
A budapesti nyitány után a tervek szerint november 8-10-én Prága ad otthon a felnőtt Európa-bajnokságnak, majd december elején Tokióban egy újabb Grand Slam-viadal következik, január elején Dohában pedig a Mesterek Tornáját rendezik meg.
Az MJSZ a versenynaptár mellett a szükséges biztonsági protokollt is megalkotta a fertőzések elkerülése érdekében. Nagy András elmondta, a versenyek év végéig biztosan zárt kapusak lesznek, a sportolókon, edzőkön, rendezőkön, technikai személyzeten kívül más nem lehet jelen. Az edzőknek és a technikai személyzet tagjainak végig maszkot kell viselniük, mely alól a dzsúdósok is csak a bemelegítés és a mérkőzések idejére kapnak felmentést.
Nagy András beszélt arról is, hogy a sportágban két pozitív esetet regisztráltak eddig, minden más esetben negatív eredményt hoztak a tesztek.
2020. szeptember 17.
(MTI)