fbpx
Koronavírus

Magyar Nemzet – Koronavírus – Leleményesek az iskolák a védekezésben

Leleményesek az iskolák a koronavírus-járvány elleni védekezésben: van olyan intézmény, amelynek rádión keresztül lehet majd követni a tanévnyitóját. Az udvaron is tartanak majd órákat, a büfében pedig senki nem vásárolhat szájmaszk nélkül – írta a pénteki Magyar Nemzet.

A lap felidézte, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma hetvenpontos járványügyi intézkedési protokollt állított össze és juttatott el az intézményeknek. A központi előírás szerint nem lesz kötelező a maszkviselés, de egy tanteremben csak annyi diák lehet jelen, amennyinél még tartható a másfél méteres védőtávolság.
    

Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke azt mondta a Magyar Nemzetnek: üdvözlik, hogy elkészült az intézkedési terv, amely meglehetősen részletes, ezért nagy segítség.
    

A védőtávolság megtartása ugyanakkor problémás lehet a magasabb létszámú osztályokban vagy az iskolai öltözőkben – jegyezte meg.
    

A Pedagógusok Szakszervezete szerint a minisztériumtól kapott protokoll alkalmas arra, hogy elindítsák a tanévet, ám a járvány felerősödésére nem kínál megoldást. Totyik Tamás alelnök úgy vélekedett, hogy egy átlagos tanteremben képtelenség biztosítani a másfél méteres védőtávolságot.
    

Hozzátette: hiányolják a protokollból, hogy mi lesz az idős kollégákkal és a krónikus beteg pedagógusokkal, tanulókkal. Jelezte: hétfőn – várhatóan államtitkári jelenléttel – összeül a köznevelés-stratégiai kerek­asztal, amely részletesen megvitatja a legfontosabb járványügyi kérdéseket.

2020. augusztus 21.

(MTI)