A címvédő St. Louis Blues hétfőn ismét nyert a Vancouver Canucks ellen, ezzel négy mérkőzést követően kiegyenlítette a két csapat párharcát az észak-amerikai jégkorongliga (NHL) rájátszásában.
A bajnokcsapatban Ryan O’Reilly két gólt szerzett, és volt egy gólpassza is, míg a kapuban Jake Allen – aki a párharc harmadik felvonásán 39-szer hárított – ezúttal 22 védést mutatott be, és több mint két év elteltével kapott lehetőséget egymást követő két találkozón.
Hétfői sikerével egyetlen győzelemre van a továbbjutástól a Tampa Bay Lightning, a Boston Bruins és a Colorado Avalanche. Utóbbi 7-1-re ütötte ki az Arizona Coyotes csapatát úgy, hogy mindössze 15 kapura lövést engedett riválisának. A Boston két harmad után még 2-0-s hátrányban volt a Carolina Hurricanesszel szemben, a zárófelvonásban azonban egymás után négy gólt szerezve diadalmaskodott.
Az NHL alapszakasza március 12-én szakadt félbe a koronavírus-járvány miatt, a rájátszás augusztus 11-én kezdődött két helyszínen (Torontóban és Edmontonban) zárt kapuk mögött, teljes elszigeteltségben, hivatalos elnevezéssel „buborékban”. A csapatok négy győzelemig tartó párharcokat vívnak egymással.
Eredmények:
Keleti főcsoport, negyeddöntő:
Columbus Blue Jackets-Tampa Bay Lightning 1-2
A párharc állása: 3-1 a Tampa Bay javára.
Carolina Hurricanes-Boston Bruins 3-4
Az állás: 3-1 a Boston javára.
Nyugati főcsoport, negyeddentő:
Arizona Coyotes-Colorado Avalanche 1-7
Az állás: 3-1 a Colorado javára.
Vancouver Canucks-St. Louis Blues 1-3
Az állás: 2-2.
2020. augusztus 18.
(MTI/AP)