fbpx
Sport

NBA – Sorozatban hetedszer nyert a Suns

A Phoenix Suns kedden tovább folytatta az újraindulás utáni tökéletes szereplését, sorozatban hetedik győzelmével pedig életben tartotta a rájátszásba kerülés reményét az észak-amerikai kosárlabdaligában (NBA).

A Suns főként Devin Booker 35 pontjának köszönheti újabb diadalát, és a nyugati főcsoport kilencedikjeként még van esélye arra, hogy tíz év szünet után ismét bejusson a rájátszásba.
    

A portlandi Damian Lillard 61 pontos egyéni csúcsbeállítással vezette sikerre csapatát a Dallas ellen, a Trail Blazers ásza lett az első a klub történetében, aki egymás után két mérkőzésen 50 pont fölé jutott. A Mavericksben a lett Kristaps Porzingis 36 pontot dobott kipontozódása előtt.
    

A ligaelső Milwaukee úgy is megverte a Washingtont, hogy az előző idény legjobbjává választott görög Jannisz Antetokunmpót a második negyedben kiállították, mert dulakodás közben lefejelte Moritz Wagnert. A Wizards sorozatban hetedszer kapott ki az újraindulás óta.
    

A San Antonio nyerte a texasi derbit a Houston ellen, ezzel életben tartotta playoff-reményeit, míg a Rockets már nem végezhet előrébb a nyugati konferencia negyedik helyénél.
    

A liga 2019/20-as szezonja a floridai Disney World szórakoztatóközpontban fejeződik be, ahol a szünet előtt a rájátszásba már bejutó vagy oda eséllyel pályázó 22 csapat zárt kapuk mögött, teljes elszigeteltségben, egy úgynevezett „buborékban” vívja meg a végjáték mérkőzéseit. Minden csapat nyolc mérkőzést játszik az alapszakaszból, majd augusztus 17-én indul a rájátszás, a finálé pedig legkésőbb október 13-án zárul.

Eredmények:
Orlando Magic-Brooklyn Nets 96-108
San Antonio Spurs-Houston Rockets 123-105
Philadelphia 76ers-Phoenix Suns 117-130
Memphis Grizzlies-Boston Celtics 107-122
Dallas Mavericks-Portland Trail Blazers 131-134
Sacramento Kings-New Orleans Pelicans 112-106
Washington Wizards-Milwaukee Bucks 113-126

2020. augusztus 12.

(MTI/Reuters)