fbpx
Aktuális hírek Koronavírus Sport

Férfi vízilabda MK – Négy fertőzött az FTC-nél, elhalasztották a tornát

A címvédő FTC-Telekom Waterpolo együttesénél a szerda reggeli koronavírus-tesztelés során négy játékos pozitív mintát produkált, ezért a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) úgy döntött, hogy a Margitszigeten zajló BENU férfi Magyar Kupa további mérkőzéseit elhalasztja.

Vári Attila, az MVLSZ elnöke a szövetség Youtube-csatornáján látható videóban azt mondta, a zöld-fehér klub tájékoztatását követően az elnökség rendkívüli ülést tartott, amelyen megszületett a döntés a csapatok és szurkolók biztonsága érdekében.    
    

A szövetség tájékoztatása szerint a megvásárolt jegyek a későbbi eseményre beválthatók lesznek, igény esetén pedig visszaválthatók.
    

A Magyar Kupát idén rendhagyó módon rendezték meg: a résztvevő 16 csapat első körben négy négyes csoportban játszott körmérkőzéseket, majd második fordulóra újabb négy csapat alkotott csoportokat, a kvartettekbe az első körből egy-egy első, második, harmadik és negyedik helyezett került. A harmadik forduló csoportbesorolása szintén az előző szakasz eredményei alapján történt, ebben a fázisban azok a csapatok már nem találkoztak egymással, amelyek korábban összecsaptak.
    

Jelenleg a torna zárószakasza zajlott a Margitszigeten: a szerdai programból már csak a két elődöntő, a Ferencváros-Vasas és az OSC-Szolnok párharc hiányzott.

2020. augusztus 12.

(MTI)