fbpx
Sport

NBA – Utolsó másodperces kosárral aratott bravúros győzelmet a Suns

A Phoenix Suns a mérkőzés végét jelző dudaszó pillanatában szerzett kosárral nyert az esélyesebb Los Angeles Clippers ellen az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) keddi játéknapján.

A győzelmet jelentő duplát a 35 pontig jutó Devin Booker szerezte, csapata sorozatban harmadszor nyert. Az újrakezdés óta egy győzelem mellett másodszor veszítő, nyugati második Clippers játékosai 29 hárompontos-kísérletükből mindössze nyolcszor találtak a gyűrűbe.
    

A Dallas Mavericks szlovén sztárja, Luka Doncic 34 ponttal, 20 lepattanóval és 12 gólpasszal ért el tripla-duplát (három statisztikai mutatóban is kétszámjegyű eredményt), csapata pedig hosszabbításban kerekedett a Sacramento Kings fölé. Ez volt a 21 éves Doncic szezonbeli 16. tripla-duplája, ezzel vezeti a ligát. A Mavsből Tim Hardaway 22 pontjából hatot a ráadásban szerzett, a Kings pedig harmadik egymás utáni vereségével a kiesés szélére sodródott.
    

A keleti első Milwaukee Bucks hárompontos vereséget szenvedett a Brooklyn Nets-cel szemben annak ellenére, hogy a New York-i együttesből sérülés miatt hárman is hiányoztak. A Bucksból a regnáló MVP, a görög Jannisz Antetokunmpo csak az első félidőben játszott – ezalatt 16 pontot szerzett -, az év edzőjének megválasztott Mike Budenholzer azonban csak pihentette legjobbját, sérülésről nincs szó.
    

A Portland a Houston legyőzésével már csak másfél mérkőzéses hátrányban van a nyugati konferenciában nyolcadik Memphis Grizzlieshez képest: a TrailBlazers legutóbbi sikeréből Damian Lillard 21, CJ McCollum 20 ponttal vette ki a részét, míg a bosnyák Jusuf Nurkic 18 pontja mellé leszedett 19 lepattanót is.
    

A liga 2019/20-as szezonja a floridai Disney World szórakoztatóközpontban fejeződik be, ahol a szünet előtt a rájátszásba már bejutó vagy oda eséllyel pályázó 22 csapat zárt kapuk mögött, teljes elszigeteltségben, egy úgynevezett „buborékban” vívja meg a végjáték mérkőzéseit. Minden csapat nyolc mérkőzést játszik az alapszakaszból, majd augusztus 17-én indul a rájátszás, a finálé pedig legkésőbb október 13-án zárul.

Eredmények:
Milwaukee Bucks-Brooklyn Nets 116-119
Sacramento Kings-Dallas Mavericks 110-114 - hosszabbítás után
Los Angeles Clippers-Phoenix Suns 115-117
Indiana Pacers-Orlando Magic 120-109
Miami Heat-Boston Celtics 112-106
Portland Trail Blazers-Houston Rockets 110-102

2020. augusztus 5.

(MTI/Reuters)